FÖLDI VALÓSÁG, ISTEN HIT
KÉSZÜLT 2011. ÉVBEN MISKOLCON, MAGÁNKIADÁSBAN,
60 PÉLDÁNYBAN, A/5 MÉRETBEN, ALDUS BETŰVEL,
PAPÍRKÖTÉSBEN.
A BORÍTÓ GRAFIKA KIS JUDIT MUNKÁJA.
A KÖTETET TERVEZTE ÉS AZ ILLUSZTRÁCIÓKAT
KÉSZÍTETTE BÉRES GYULA TAMÁS.
© GÚR ISTVÁN 2011.
Előszó
Tizenöt év, nyolc kötet: és készülőben a kilencedik. - Gondoljunk csak bele. Régebben nem volt jellemző a költőkre ez a termékenység, vagy nem merték megjelentetni mondandójukat?! Lehet, de ez a mi költőnkre nem jellemző, hiszen, nem ellenálló, harcos, összeférhetetlen, vagy szexuálisan aberrált. –
Hogyan is méltattam eddig megjelent köteteit.
Első kötet: „A MI KERESZTÜNK„
Megnyugtató költő, aki a NŐT szeretné megfejteni.
Második kötet: „VARÁZSOS TŰZ„
„Ha helyes úton jártál, senki nem ismert meg.
Ha néha elkószáltál, nem kerestek téged. –„
Szerelmei szűziesek és rajongók. Közel áll hozzá minden, ami röghöz kötött. Fű, fa, bogár, állat, a természet és Isten valamennyi teremtménye; vagyis EMBER centrikus.
Harmadik kötet: „TÁGULÓ VILÁG„
GÚRTRILÓGIA született.
Vajon milyen hatással volt költőnkre a találkozás az OLÜMPOSZ hegyén ülő Istenekkel.–
Ötödik kötet: „FÉNY„
Más dimenzióba került az élete. Az unokából – fiúból –férjből – apából - Nagyapa lett…Ki kézbe veszed ezt a könyvet, érezni fogod, a SZERETET BAJNOKÁNAK lelke megérintett.
Ennyit a múlt idézésről. Gúr István „60” éves. Ezen alkalomból megjelenik kilencedik kötete, amely régi, kedvenc, és új verseket foglal magába. Látható fejlődést tapasztalhatunk a költőnél. Ne tessék kérdezni, hogy milyen irányba. Hol pozitív, hol negatív. Az olvasó habitusa, és ízlésvilágától függően. Kisebb lett az egója. Vagy csak elbújt saját nagyságának árnyékába… Többet foglalkozik mások búbajával. Megérinti a kisváros tragédiája, osztozik azok bánatában, akiknek leginkább köszönheti költővé válását. Olyan vers is kikerül a tollából, ami már politikai állásfoglalás is lehetne. Természetesen nem az, de egy pillanatra oda mond az uralkodó pártnak – politikusnak. Mégis a legszembetűnőbb az öregedés ténye. Hatvan év még nem a vég, de a mi költőnkön már erőt vesz az elmúlás. Halott barátaihoz ír verset, amelyben hiányukat ecseteli. A kelleténél többet foglalkozik a halállal. –
„ Engem ne sirassatok, nem bújok el; csak meghalok…”
Istent keresi, akit teremtőnek nevez. Hol vitatkozik, hol barátságot köt a Mindenhatóval. Aki sokáig éltessen: Gúrpista
Forgassa olyan szeretettel ezt a könyvet, amilyen szeretettel a „ BAJNOK „ megírta.
Szabados Ambrus
FÖLDI VALÓSÁG, ISTEN HIT
GÚR ISTVÁN VERSEI
Az Istenbe vetett Hitem egyre erősebb.
Nem a félelem vezet, hanem egy megmagyarázhatatlan, de mégis meggyőződés szerű, ragaszkodás. Sok mindent átéltem, sok mindent megéltem.
Tapasztalat, az nagyon kevés; de elég ahhoz, hogy bátorkodjam elfogadni a Teremtőt.
Hittem, Hiszek, és amíg élek Hinni fogok.
Haladok utamon a megfoghatatlan, és megmagyarázhatatlan felé.
TUDOM, HOGY JÓ ÚTON JÁROK.
A könyv készült: 2010-2011-ben.
Köszönet
Vagyunk; napégette testtel rohanók,
tarló földek hullámain, félelmes
Őserőt magunkban hűen tárolók;
csillagszemekkel fürkésző emberek,
szerelmes gerlebúgású gyermekek.
Hatalmas iramú izomszerelem
karmai közt életünket kedvelő,
csendes, elérhető jegenyecsúcsok.
Most megköszönöm természet Tenéked,
hogy nő erőnk; s lelki harcokban sebzett
érzelmeink, kiontott vértől ázva
tusáznak piros lándzsahegyeken!
Hetvenes évek
Magasból I.
Fények összemosódó sugárcsóváin
megyek le Hozzád, képeim betört
ablaküvegén keresztülnézek.
Üvegesedő, nagy szemekkel. . .
Csillagod reszkető karja nyúl felém,
s kilépek fájdalmam négyszögéből.
Anyai nagymamám meghalt, 1974-ben
Magasból II.
Melletted állok, mint kisgyerek;
megyek Veled, biztos úton jársz.
Lelkemből feltörő sóhajom
vadul tomboló ragaszkodás.
Tíz év távlatából nézek Rád.
Simogatom ráncos két kezed,
munkába belefáradt tested
mosogatom lágy esővízzel;
gyönyörű hajad fonogatom.
És közben Imám mormolom!
Várj… várj rám! S az Idő végtelen
karjai fonjanak majd össze!
Tíz év távlatából
Péter fiamhoz
Fiam, tegnap karon ülő gyermek voltál.
Rohannak éveink; szobád ablakánál
állva elrévedek tíz év távlatában.
Csak nézek, s kutatok múlt időnk
tárában.
Valami csillagot képzelek magamban,
remélem, felragyog majd minden
szavamban.
Fényesen tündöklő gyermek-
-tisztasággal,
szívemből áradó, magasztos hatással.
Örökségül Neked vajon mit is adjak?
Szívem egy csücskét tartsd meg majd
Magadnak.
S ez legyen olyan emlék rólam Tenéked,
ami erőssé tesz; s így szíved nem feled!
Létezésünk folyamatos, színes álom,
mindig csak keresünk, és szép nagy
-A L A B Á S T R O M-
valóságot képzelünk, csillogót, zöldet,
s tanuljuk életünkben az emberséget.
Nyolcvanas évek
Leányom
G.B.O.
Csillagok fényében fürdetlek,
bársonyfelhővel betakarlak;
kezem lágy hullámzása ringat.
Ó Drága, pici gyermekem!
Ki létem, szerelmem gyümölcse,
s tovasuhanó valóságom
reményteli boldogsága vagy.
Kövessen mindenütt szerencse.
Hetvenes évek
Erdei séta
Az úton falevelek, röppenő
pilleszárnyai hervadtak.
Meg kell állni felettük, hogy
beleolvadjunk az őszi csendbe.
Hegyoldal, akár csak egy
szökni készülő indulat.
Forrás, szinte már hegyi patak,
benne fürdik sok-sok gondolat.
Kristályos víz, de jól hűsít,
oldja vad szomjamat.
Kristályos víz, taréja bódít;
megmosom hát arcomat.
Miskolc, Hetvenes évek
Szívem Tiéd
Feleségemnek…
Óh, bár szakadnék százfelé,
és lehetnék mindenkié!
Ez az álom gyötör engem.
Had fürödjek szép szemedben,
Drága, egyetlen Hitvesem.
Már csak Tiéd az életem…
jöhet vihar, jöhet bármi;
Vagy, és nem tudlak feledni.
Szeretni annál is jobban,
mit hihetnél gondolatban.
Tiéd vagyok, mindörökre;
esküszöm az Istenemre.
Ki engem talán nem is ért,
és büntet, emberségemért.
Szeretni foglak mindig Téged,
jobban, mint bárki is szeretett!
Miskolc,1986.07.07.
Márika, Drágám!
Sok mindent nem értek, mi van
mostanában? Miért Teszed
ezt velem, és miért bántasz?
Nyugtasd meg végre a szíved.
Hozzád köt minden; itt vagyok,
Szeretlek, s csak jót akarok.
Sose bánts, zaklatott lettem;
Örökre Hozzád köt minden.
Mondhatok bármit? Mit tegyek?
Nékem csak Te vagy, örökre.
Ne akard, hogy szenvedjek!
Tarts meg, erre az életre.
Miskolc, 2010.02.17.
Hosszú úton imbolygó
Mikor a Hold leszáll,
sehol sem létezem.
S midőn kiteljesül;
örökké szenvedem
annak a kínjait,
amit reám pakoltak.
Egyszer, s mindörökre!
Nem kellenek szavak,
csak a tetteké;
s csak is az Istené
minden, ami most van.
És közben parttalan
ez az egész Világ?!
Mit nem tudok soha,
míg élek megérteni!
És nem is fogom soha?
Miskolc, 2000.11.24.
Gondolatok az életről
Valami Ősrobbanásból kiszakadt
Isteni szikra darabkája vagyok!..
Testem anyaggá formált energia,
de gondolataim, nem mindig szabadok.
Az út kiszabott, és meghatározott;
létem szabad prédája lehetek már.
Leheletfinom szobrot állítok majd,
s a körforgás újra; és újra vár!
Minden gondolat, valamennyi lépés
Visszavezet Hozzád, kihez tartozom.
Így Te sem leszel már többé nélkülem,
ha végre energiává változom.
*
Örök vándorok vagyunk,
minden létezés erős,
meghatározó lényei.
Miskolc, 2002.11.05.
Első éjszaka Görögországban
(Sarti…)
Az éjszaka nyugodt volt; álmodtam.
Ó - Liszkán jártam, a csonka-torony
fölött repültem, szálltam! S lepörgött
előttem korábbi valóm: láttam,
hogyan jár a csorda; este haza
a csapáson, lassan andalogva.
Miként dagaszt nagyi; hogy is rakja
a kenyeret kemencénk sarkába…
Fejtük a tehenet, és friss tejet
ittunk a ropogós, sült kalácsra,
mely a kenyér mellett pirult, lassan,
nagyon szép, halvány, sárgás - barnára.
Álmodtunk egy szebb jövőt, fényeset.
Kemény munkával éltünk életet.
Szorgalmas szülők gyermeke vagyok;
s szavaimmal mindenkit megáldok.
A keresztet is, mely a határban
mai napig is áll; a harmadik
dűlő végén: „BUNDA - tag” ágyásban!
Emléket állít, örök időkig!
Átrepülvén a „KÁSÁS - dűlőnk” felett,
hullt a könnyem, és finom permetet
szórtam a kis kunyhó előtt, mellett.
(Kerestem a szép gyermek-éveket.)
Kutatok most, és úgy emlékezem,
hogy ne érjen senkit sem sérelem.
Beleolvadtam a Zempléni tájba;
s érzem, nem volt életem hiába!
Miskolc, 2008. 08.14.
Az Istenek akarata
(Kedves Hites)
Simogass miként szél-fuvallat,
melegíts, akár Nap-sugara.
Az Istenek úgy határoztak,
Te, maradsz meglévő utamra,
mely’ még hátra van, Kedves Hites.
Titokban hullatott könnyeiddel
Tanulj meg feledni, és képes
Legyél Élni Nagy - Szeretettel.
Mégis, hogy meddig leszünk együtt,
nem tudható, ki nem fürkészed.
De az enyém leszel mindenütt!
Szeretlek nagyon; élek érted…
Miskolc, 2008.08.20.
Önmagamhoz
Mint Szent – Őrült, megtanultad
tisztelni mind a két világot.
Most már ne fáraszd magad azzal,
hogy szélmalomharcot vívj!
Sőt azzal sem, hogy fellegvárakat építs!
Hiszen azok összeomlásra vannak ítélve.
VALÓ IGAZ.
Egyik lábaddal az „itt és most”- ban állsz;
a másikkal az időtlenség világában.
Ugyan; talán megértetted, hogy
nincs miért megküzdeni?!
Soha nem lesz vége semminek!
Miskolc, 2006.04.21.
Ne feledd Kedves Hites
Unokánk, a Drága „LUCA” megszületett;
-2007. április 29-én, 16 óra 26 p.-kor-
Kétezer-hét ápr. huszonkilencedikén.
Azon napon, amikor édesanyád lett
e földnek lakója. És most is itt van,
velünk van, vigyáz mireánk, ez a dolga.
Még akkor is, ha Pistát, engem sohasem,
s talán nem szeretett. Lehet, hogy tévedek!
Én viszont szerettem Loós nagyit nagyon,
s időnként, ha szól nekem, meg is hallgatom.
Minden szavát, ami csak is hozzám szól!
Az én fájdalmam ez; ki erről beszámol.
Most írok Kedvesem; mert félelem tölt el.
Tudok-e még élni igaz szeretettel?
Lesz-e időm, hogy én Veletek jó legyek?
S lesz-e, aki engem majd örökké szeret?
Kérdés halmazok Te hozzád! Ragaszkodom.
Hozzád „Édes” Hites; mert Te vagy csak nekem,
és Te vagy ki engem ki is választottál,
hogy ne legyen bennem soha sem fájdalom!
Most Hozzád szólok, csak is Hozzád esengek;
már rég nincsenek azon átkos fegyverek…
Szeretnélek nagyon Szeretni, Szeretni,
és ami volt, gyorsan-gyorsan elfeledni!
Miskolc, 2008.08.21.
Mári, Édesem!
Tudom, hogy nagyon Szeretlek,
érzem, Te is viszont - Szeretsz!
Így lassan mindent feledek,
ezért most is, még úgy tehetsz
a legtöbbet, ha öleled
hites férjed, és vezeted…
Mi már együtt megyünk újra,
- készülve sok feladatra!
Mit az élet ránk szabott,
nem is vagyok már csalódott.
Ölelő karjaim Érted
nyúlnak; s minden csak is érted!
Nem kell félned, sírni szabad,
hogy könnyíts magadon Édes.
Pistu - végre veled marad…
Lehetek még szenvedélyes?
Miskolc, 2008.09.19.
Nincs miért!
Hogyan is van? Bennünk az Isten,
avagy mi vagyunk az Istenben?
Még nem tudhatom; de keresem
a megoldhatatlant, és létem
kimért pályáján áthaladva,
szeretnék soha nem hibázva,
felnőni miden feladathoz.
Még az égi templom nem harangoz!
Nincs miért! Nem is ellenkezem;
elfogadom adott életem.
Az átéltet, s az átélhetőt,
hogy megismerjem a Teremtőt.
Miskolc, 2009.08.06.
Józsi Bátyámhoz
Hová tűnt csillagod az égről?
Miért hullt alá, s ilyen hamar?
Hiszen lehetnél még velünk, miről
szól e korai távozás? Engem zavar,
hogy szó nélkül távoztál, Józsi!
Döbbenet ül szívemen, nehéz
megmagyarázni azt, ami amúgy
is megmagyarázhatatlan. Ülök,
és gondolataim nagyon szétszórtak.
Villámként cikázik bennem
múlt, és jelen; minden keveredik;
kuszák lettek a tiszta dolgok is.
Nem iszunk már többet bort a
pincédben, József nap idején,
nem váltunk szót bejárati
kapudnál; és kezet is csak akkor
fogunk, ha majd találkozunk
valamelyik dimenzió határon.
Búcsúzom Tőled, István…
Miskolc, 2006.03.03.
Temetés után
Még mindig döbbenten ülök a széken.
Nem tudom, mi is van velem.
Bizsergő melegség önti el szívem,
hiszen fürödtél napsugár-fényben;
pont akkor, midőn tested visszatért
a földbe. „Porból lettünk - porrá leszünk.”
Lelked már nem könyörög Istenért,
ott van, hol lennie kell; majd mi is megyünk,
szép sorban: ahogy az meg van írva! –
Most már egyre jobban tudom, hogy egyszer,
valahol még találkozni fogunk.
És ott lesz mindenki, aki számít.
Ott lesznek a lovak is: Bolygó - Vércse,
a két nyughatatlan, örök jó barát.
Ott lesznek eleink; s a vérünkből valók,
és mi leszünk a mennyország kapuja,
és mi leszünk elleneink haragja!
Mi már csak ilyenek vagyunk. ..
-És többet már nem sírunk.-
Miskolc, 2006.03.05.
Mennyei Szabadság
Ősrobbanás, egy pillanat.
Élet született ez alatt.
Folyamatosan táguló Világ,
e tér-idő kontinuum...
Ami egy, és örök virág;
s nyíló zenei orgánum!
Így, Mennyei Szabadságom
utamon megtalálom,
a végtelen, s görbületi
tér-idő kontinuumban.
A lélek nem felejtheti,
hisz’ tömör lett az anyagban.
Miskolc, 2010.06.15.
Földi létem értelme
Nem véletlen, hogy még élek!
Jöhetnek még szenvedélyek…
Hibátlan én úgy sem leszek,
akkor is az égbe megyek.
Várnak engem Angyalaim,
ha elmúlnak Földi bajim.
Bánat most már nem kerülget,
körülöttem csak Szeretet…
Így akartam, réges-rég is,
a földi létem előtt! Mégis
kereszt-utat jártam érte,
de a lényeg, hogy megérte.
Miskolc, 2010.11.02.
Értelmes élet
Élet. Győzelem a földi elmúláson.
Erősítsd testem, lelkem, hogy ne csak álom
legyen a röppenő, s tűnő valóságom.
„Élet, Te örökös, egyetlen oltalom!”
Kezedbe adom végre gyönge önmagam.
Nehezen oldódom, de csak én általam
lesz kerek ez a valós, tobzódó világ.
Kezemben suhogó kard, ide-oda vág…
Figyelmem fegyelmez; örökre körbe zár
ez a csodálatos, határtalan élet.
És az elmúlás most már nem csak én reám vár.
Már nem tolakszom, szépen, lassan kivárom,
hogy körbe zengje testem, lelkem, kegyesen.
Nem az öröklét Boldogságát kívánom!
Miskolc, 2010.11.23.
PÉTER Fiamnak (Petikének)
A cigaretta füst – ködében
írom Néked gyermekem!
Te vagy az, kit jobban szeretek,
mint akár az életem!
Most már Te vagy, ki vigyáz reám.
Most már nincs ellen szavam,
akár hol is lesz a szobám.
Te vagy az, ki ért engem a bajban,
Te vagy kinek nem csak tartozom.
Ugyan hol van az oltalom?
És lesz-e egyszer megoldás?
Egy irány van; a vallás!
Ott mindent megtalálsz,
talán még a szívemet is!
Miskolc, 2007.11.24.
A Barátaim voltatok
T. Nagy Józsi, Lyubiczki, Öcsike,
itt hagytatok mind – örökre!
Két hónapon belül hárman
mentetek el; s nem tudom hová!
Pedig lett volna még számtalan,
Olyan beszéd, ami hangozná
Ezt a cudar Magyar világot.
Most már minden hasztalan.
Itt maradtam, nélkületek vagyok;
és továbbra sem kalapolok
senkinek, mivel nincs miért!
Az Isten tudja; az Istenért…
Miskolc, 2007.11.24.
T I N I K É N E K
2003. szept. 01.
HUSZONÖT ÉV NEM NAGY IDŐ,
PONTOSAN EGY EMBERŐLTŐ.
MOST, HOGY ENNYI LETTÉL LÁNYOM,
NÉKED CSAK IS AZT KÍVÁNOM;
LEGYÉL BOLDOG, SOKÁIG ÉLJ!
AMIT AKARSZ, MINDENT ELÉRJ.
Szeretettel: APA
LÁZÁLOM – VÍZIÓ
Mert féltem az emberiséget
Már újra eltűnt minden virág,
s hervadtak a réten zöldellők.
Belénk markolt hideg kezével
-jaj, mindenkibe az elmúlás. -
És most is mély’ - könyörtelenül.
Körülöttünk él, bennünk tombol,
de mégsem tudja hegyes kését
szívünkbe tövig bemártani!
Ránk lövell keserű vizével
minden pusztuló élőlény, és
könyörögve tárja ki karját,
ami eddig mozdulatlan volt.
Még nem vetted észre, hogy piros
felkelő Nap szállt le nyugaton?
S vérvörös karikákkal szeme
alatt tért nyugovóra délben!
Mert minden olyan szemérmetlen;
perzselő fény remeg testemen,
és a megkorbácsolt hátú, vérző
tömeg hömpölyög Észak felé,
hogy elérje a valóságot!
A csonttá fagyott boldogságot,
a merevedő ökölcsapást.
És a felolvadó, a lángra
lobbanó örökös nyugalmat.
Jobb volna a némaság burka?
Miskolc, 2008.
Tavaszi rétek illatával élek
Csillogó folyó partján ballagok,
Zöld mezőm virágillatát hozza
Felém a szellő, szívem forrón ég;
És bendzsó dallama libben felém.
Karcsúak hajlongó fűzfaágak,
S pislákoló. távoli kéklő ég.
És remény tölti meg fájó szívem,
Hiszem, hogy itt vagy mindig csak velem,
Gyógyítani kíntól vérző sebem.
Kötözgesd, miközben én lefekszem,
Pázsitos füvedre ANYAFÖLDEM;
Ha átkarolni tudnálak, „ANYÁM"
Átölelném dobogó kebledet. –
Ne féltsd soha fiad: mondogatnám:
(mert tudja ő, hogy mit miért csinál!)
S így minden gondom megoldom; úgy ám!
Miskolc, 2008.01.18.
Mondták egyszer
Van ötvenhat évem, és mennyi
öröm, mi ládám mélyén hever!
Hallottam, mondták egykoron,
hogy minden költő bolond.
Mondták; szegény beteg agy;
ugyan mit akar? Mert elhagy
Téged minden ép gondolat,
mivel az üveghez nyúltál,
s hittél boldogabb napokat!
Már vége; utazzunk el messzire!
S ha lesznek társak, bizton
velem tartanak. Úgy szeretek,
mint harminchat éve, úgy élek,
mintha semmi sem történt volna.
Mindannyian eltűnünk egyszer,
s ebbe bele kell nyugodni; még ma!
Miskolc, 2008.02.04.
Gyertyafény
Gyertyafény; mint életünk erős fényessége,
megvilágítja kitárulkozó szívünket.
És szerteáradó szeretetünk egy része,
így minden befogadó embert megérinthet.
Erőt ad, utat mutat, érzéseket hevít…
Fagyos környéket libbenő lángja melegít.
Oldja a rideg, „ős-konok” feszültségeket,
olyan, akár egy igaz, őszinte Szeretet.
Nem csak pislákol; hordoz magában életet.
Mellette ülve elég hosszan meditálni,
boldogság érzet, és felemelő élvezet.
Gyertyádat Ember, gyarlón ne égesd két végről,
vigyázz, nehogy véletlenül körmödre égjen:
mert akkor már le kell mondanod Életedről!
Miskolc, 2009.01.12.
Megszülettem, 1951. 06. 08-án.
Lehet, hogy nem is kellett volna.
Végül is, mi végre születtem?
De, jó időben értem, újra
e Földi létre, én kedvesem.
Színes álmaim, már temetnek;
áldott kínjaim már nevetnek!
Hová mehetek ezek után,
ily’ balgán, és nagyon ostobán?
Ki enged majd tovaröppenni,
s ki az, ki meg tud fegyelmezni?
Csak az Élet ostoros szava!
Van még innen? És van-e hova?
Nyitva álló sírok várhatnak,
nem sietek már a Halálnak!
Miskolc, 2009.06.10.
Könnyű lészen...
Adakozni, mint bőkezű uralkodó,
s mindenkinek segítő kezet nyújtani;
hogy mindig áldjon valamennyi halandó.
És ne kelljen majd, soha semmitől félni!
Ne tagadj meg senkitől, soha már semmit.
Igaz, segítő szándék legyen szívedben,
mert ez, majd egyszer nagyon sokat enyhíthet
azon átkos, valóságos kín–keserven,
amely hihetetlen mélyre fúrta magát...
Megtépázott, szétmarcangolt, megalázott,
egy kavalkádos, rohanó életen át.
Vigyázz! Mivel lassan már elengedheted
mind azt, ami örökös lelki félelem...
S így, könnyű lészen megkeményedett Szíved!
Miskolc, 2009.06.27.
Az élet rendje
Megtagadva minden szerelmet,
most kijelentem; az Atyának,
s minden Isteneknek, elmegyek!
Féken tartva pusztuló testem.
Nincsenek bűneim, elmúltak...
Testet öltött Ember vagyok,
nem lesz „Pokol” nékem! Áldalak
Életem; és most én már azon
vagyok, hogy reményim legyenek
a legkedvesebbek. Fénytelen
Halál, óh, Te rabló! Sorvadok;
és lassan talán meg is halok.
Nem tartozom én már senkihez?
(Bizton tudom, hogy Ember leszek.
Most csak emlékezem, s haldoklom.
Elmém még ép, s én őrült vagyok?
Miskolc, 2009.09.07-08.
Édesanyám
Aki földi létben nyolcvannégy éves,
már hasonlít az égi angyalokhoz.
Anyám, míg élsz, ne légy szemérmes.
Az utolsó pillanat majd feláldoz,
és nem kell több harcot vívni e Földön.
Dolgod még rengeteg, maradj sokáig,
hogy érezhessük szíved dobbanását.
„Az úgy nevezett, és örök időkig!”
Kézzel simogatlak, csókolom orcád;
(Szívemmel Szeretlek, amíg csak élek.)
Tudom, végül mindened nekem adnád.
A tüzes fényt, villanó szemeidből,
s azt az erőt, ami Benned lakozik.
És mindezt, úgy érzem, nem kegyelemből!
Miskolc, 2009.09.18.
Kitárulkozás
Boldogsággal megtelt szívvel állok az Úr elé,
s reményekkel tölt el; hogy elindultam fölfelé.
Így minden pillanatban megérintem lényegét,
ennek a fölemelő, és magasztos érzésnek.
Eljutok oda, ahová predesztinált a lét.
Ahol megnyugodni jó. De ennek az Életnek
kell, hogy legyen értelme; már bizton tudom, hogy van!
Köröttem már többé, semmi sem lehet parttalan.
Vannak még hibáim, hogy legyen még min javítani, múlóban félelmeim, most biztosabb vagyok, hogy jól alakulnak dolgaim.
Kezdem álmodni a létező valót; mit egyre
jobban imádok. Kitárom hát szívemet, s kitárom nyugodt lelkem. Boldog vagyok!
Van köröttem Érzelmi – Értelem!
Miskolc, 2009.10.04.
Szólok mindenkihez
Engem ne sirassatok, nem bújok el:
csak meghalok, s tavasz leszen.
(Pacsirtadal zengedezzen!)
Mert őszben jártam mindig én,
s már senki nem tekint felém?
Jöjjetek el, ha meghalok,
ne öntsetek könnyet, nem vádolok.
Rózsát hintsen két kezetek.
*
Isten Áld! Isten Veletek.
Miskolc, 2010.01.11.
Rövid átirat Istenhez
Isten, aki megfoghatatlan;
Ő ad erőt, mi olthatatlan.
Harangok zúgása bátorít.
Ellenségem mindent rám zúdít?
Mégis vagyok, mint egy erős vár,
nem, mint méhek nélküli kaptár.
Vegyes érzelmek tolulnak,
de tudom, még vagyok magamnak;
s minden egyes olyan Embernek,
akik miatt sokat szenvedek!
Véremből, és szívemből szólok;
pedig soha nem voltam szónok.
Szavam hihető, hiteles!
Így tetteim életszerűek.
Ez az élet mégsem kellemes.
Így nem látszom üres zsebűnek!
Miskolc, 2010.02.03.
Jövőbe vetett Hit
Hiszem, lesznek eredmények;
ha lassan is, de eszmélek.
Gondjaim még tornyosulnak,
vágyaim meg kardoskodnak.
„Tavaszi szél, vizet áraszt.”
Legyen bennem nagy fegyelem!
Nem lehet, hogy a sok kontraszt
elsöprő legyen; sem félelem,
sem erőszak fel nem dúlhat
semmilyen értéket, s védem
mindenképp, féltett álmomat.
S él, e létbe vetett Hitem!
Miskolc, 2010.02.06.
Éj – nappal
Elmúló hosszú éj
tipeg-topog; toporog.
Csillámló fénytaréj
vadul tombol, mocorog.
Élet rebben, hajnal
topog-tipeg; lépeget.
S a rohanó nappal
szeszélyesen elsiet.
Hová fut, merre megy?
Tipeg-tipeg, lépeget,
rohanó ős-elegy
éjébe behentereg.
Gurul, egyre siet,
tipeg-topog, toporog.
Fényt veszítve liheg,
fejvesztve tipeg-topog.
Szendereg, majd alszik,
topog-tipeg, lépeget;
s várja, hogy érkezik
majd újra a kikelet.
Üzenet mindenkinek
Lassan itt van március idusa,
hogy is mondjam; szívemben vad tusa.
Örökös kőrforgásban életem,
mégis ural a fránya félelem.
Teszem dolgom, azt, amit tennem kell,
megrázom magam, és ez felemel.
Fel, magas égig; hová majd jutok,
azt, hogy mikor; egyenlőre titok.
Életem talán rendes mederben,
csupán egy kis boldogság hiányzik.
Nem találom, hiába keresem.
Pedig gondolatom úgy cikázik,
jobbra, balra, előre: szenvedek,
de közben nem hátrafelé megyek.
Keresek, kutatok; nem találok.
Nehéz; viszont újra talpra állok.
Miskolc, 2010.03.03.
Hitem valósága
Istenbe vetett Hitem, Szabadság;
földi létemben teremtett szép virág.
Hiába kértek, soha nem leszek
eszet vesztett, hideg, szeles fergeteg!
Megannyi fájdalom nem gyötörhet;
megoldom valamennyi tervemet.
Teszek azért, hogy minden jó legyen,
S így lassan megérint a ”Kegyelem”.
Történhet bármi, csak az „Értelem ”
fejlődhet ki mindebből győztesen.
s, hol van az a maradék „Érzelem ”,
ami meghatározza „ÉLETEM”?
Még nem tudom.
Miskolc, 2010.03.20.
Ha én majd felnövök
Időtlen időkig, az első visszamenőmig;
ármányos ördögi kör, mi behálóz bennünket.
Meghatároz ragaszkodás nélküli Szeretet...
Lényegében, s egész életem végéig!
Hosszan tartó, mégis fájdalmasan nehéz élet,
az kell, hogy felébredjen mindenki öntudata.
Vágok rendet e szép Hazában, meghaladja
minden erőm; gyertek velem, kezdjünk új életet.
Ha én majd felnövök, bizton teszek is valamit,
nem lesz kérdés, hogy ki kit is kövessen az úton.
Nem minden szólam hat megnyugtatón,
ha monoton.
Lassan búcsúzom; s nem robbanok, mint a dinamit!
Miskolc, 2010.06.01.
Köszöntsd a reggelt
Szívedben, ott legbelül őrizned kell
emlékeid szépséges pillanatát.
Semmi, sosem árnyékolhatja el
e Földi léted, és a lelki Karmát!
Felnövekvő értelem, és érzelem
megnyugtat, hogy ne lehessen félelem
benned, s körülötted; éber tekintet,
amely helyes utadon immár vezet;
és megvédi valamennyi lépésed.
Köszöntsd a reggelt kellő tisztelettel,
járj majd ezen túl emelt fővel.
Lépésed legyen nagyon határozott,
így te sem leszel sohasem meglopott.
Miskolc, 2010.07.04.
Pipacs
Útszéli virágom; piros
Szirmod boldog sugárzása
Álmaim legszebb fénye.–
Ó, hová is lettem volna,
Ha nem vagy létem reménye?
Te, pirosan izzó virág;
S útszéli tűnő valóság…
Keríts engem hatalmadba!
Mutass nekem fénylő napot,
Hogy mehessek számadásba!
Mezőknek piros virága,
Életünk összefonódik!
Én gyökered legmélyében
Lettem romlandó valósága
A Vértől izzó szenvedélynek.
A legkedvesebb versem…
Vallomás
Lépd át a múltadat,
és éld meg a jelent.
Egy „Vajákos” Asszony
nékem most megjelent.
Szemében csillogás,
s orcáján ragyogás.
Lesz „Vad” elmélkedés?
Vagy csupán ébredés...
Hallom a hangodat,
látom az arcodat.
Mindig ölelnélek,
félek; s csak remélek!
Miskolc, 2010.10.13.
MISKOLC, 1951. június 08.-án 14 óra 59 perckor
megszült jó anyám: mostanában Drága Unokáimmal
LUCÁVAL és ÁRONNAL vigyáznak énreám.
Tűzfal
Égi fény vibrál, sejtelmes éjszakai suhogás vonul végig a „Tűzfal „tövében.
Mintha lövészárokból kinőtt vetítővászonra sugározná adását a teremtő akarat.
Életnagyságban jelenítve elmúlt koroknak tűzfal típusait.
Reklámok nélküli építészet, és annak bemutatója ez.
Az emberi verejtékből, a munkadal ritmusából hullámzón kitüremlő, talán a teremtésből kilövellő!
Úgy érezni, hogy a misztikusnak vélt dolgok már kezdenek realizálódni.
Maga a „Teremtő„ szív- Parancsára, akaratára olyan Tűzfal nő Ember, és Teremtője közé, hogy az elválasztja őket; mégis összekötő kapocs valahol, ebben az örökké való körforgásban.
Miért vannak a térelválasztók?
Milyen Isteni szempontok határozzák meg a hovatartozást.
Kinek áll érdekében, hogy nehogy szemtől-szembe láthassa egymást „Teremtő „és teremtettje? Mi az, hogy csak Ő tudhat mindent?
Ez valami természetfeletti törvény lenne?
Nekünk még a Tűzfalat sem lehet látni, vagy még kevesek vagyunk a felmagasztosuláshoz? Csak találgatunk, hogy hitvallásunk énhű legyen: s mindenféle teóriát előre legyártva, mi úgy érezhessük, hogy közeledünk valahová.
Vagy a hitetlenségünk vet gátat szellemi tovább lépéseinknek?
A megoldás várat magára! . . .
Idő
Évek futnak tovább,
vidám dalokba fullad
borostásképű ideglétünk.
Utakon heverő csontváz-
valóság lemeztelenített
karral integet...
Csak állunk, kövesedett
szemekkel; és egy pont
rebben a végtelenben,
s kiteljesedésünk öröme
szólít! Kezében gyilkos
fegyverekkel. Megáll a perc,
erdő karjaival övezi
be elmúló életünket.
Hová futhat az ember,
ha nem a szerető
szívek pitvarába?
Hová futhat az ember,
ha nem az anyai
szívnek pitvarába?
1969.
Árvíz Felsőzsolcán az Úr 2010. évében;
küzdelem június 04-től, napokon át.
Felsőzsolca víz alatt
Ez a nyár mennyire félelmetes.
Fogságában tartott sok-sok Embert
a megvadult áradat. Végzetes
volt a pillanat, álmából felvert,
árvizet kiáltó Ember-sereg
ment a gátra, egy várost menteni!
Gigászi küzdelem, kezük nem remeg,
s nem tántorította Őket semmi.
Mégis a VÍZ lett az úr, és veszít
megint az emberiség; vad hullám
takar mindent, ember - magasságig.
Feltörő sóhaj az Emberek ajkán,
mely felér magas égig? S nem hiába?
Remélik, meghallgatásra talál.
Hiszen oda van egy élet munkája,
mindez sokkal rosszabb, mint a halál!
Így az élet bizonytalan, s csapkod
köröttük a hullámsír, oly’ féktelen.
S dőlnek össze családi otthonok,
és egyszerre szinte minden fejetlen.
Nincs, ki irányítson, összefogjon,
s a víz uralkodik már mindenen.
Jaj, szó is hallik, kínos a fájdalom,
s fáradtság a Küzdő Embereken!
Az ár elvonult, de maradt a KÁR.
Van összefogás, s építő akarat!
Mindenki serény, és nem arra vár,
hogy helyette lapátot fogjanak…
A leigázott Ember talpra áll,
fűszál sem lapul az árok-parton.
És télen már saját házában hál,
a gát túlpartján, védett oldalon.
Csak egy gát hiányzik most már
csupán. Ígéret van rá; elkészül talán.
S ha addig nem jön egy újabb ÁR,
akkor Zsolca Népe magára talál!
Édesanyám nyolcvanöt éves. . . . .
Földön járok, de nem mindig.
Elkísérlek a templomig.
Templomtorony közelében,
keresztet vetek a térben…
Fújhat a szél, eső eshet,
kék szemedben had fürödjek.
Napod fénye felém ragyog,
nyolcvanöt év oly’ nagy dolog.
Legyél Hold az életemben,
s éljünk soká szeretetben…
Miskolc, 2010.09.18.
Édesapám nyolcvannyolc éves lesz 2011 december
hó 15-én. Reményeim szerint:
együtt töltjük az ünnepet, és átölelve egymást,
nagy szeretettel fogunk gondolni az elmúlt
időre, ami nem jön vissza soha. Előttünk
tornyosul még sok megoldásra váró feladat.
És most ezekre kell koncentrálni…
Ezzel a kötettel szeretném meglepni magam,
ugyanis 2011.06.08-án leszek hatvan éves.
Ez a dátum választóvíz az életemben...
Árpád napi köszöntő
Vacsora után…
Hivatalos vagyok Hozzád.
Aki főz majd, Édesanyád…
Régi idők idézése,
Gúrpistának verselése,
amely jellemzi a napot.
Már most emelek kalapot.
Szereted a verseimet,
ezért elmondok most egyet.
Címe: „IDŐ”, írtam régen,
Földes Gimi WC-jében.
Talán mond is valamit,
nem robbanó dinamit.
Hallgasd csendben,
csak ezt kérem; legyen
BÉKE a szívedben.
Éljük meg ezt életünkben!
Néha gondolj a múltra,
induljunk most rendes útra!
Szívünkben csak Szeretet,
nem ismerjük a félelmet.
Nagy feladat az enyém.
Legyen hozzá szerencsém…
Néked pedig azt kívánom,
sok-sok versem Hozzád szálljon.
S, olvasd mindet végig.
Szívünk érjen fel az „ÉGIG.”
Találjunk ott Harmóniát.
S, kitaszítjuk Mi a Sátánt.
Ha megmártózunk Szenteltvízben,
Úszkálhatunk Szeretetben.
Legyünk végre boldogok,
réges-rég ezen dolgozok…
Miskolc, 2010.12.04.
Barátod: Gúrpista
Újabb Ár fenyeget Felsőzsolcán
Ott, hol nem épült meg a GÁT,
újabb „ÁR” fenyeget; pedig szavát
adta az Orbán kormány első embere,
hogy 2010 decemberre „GÁT” leszen.
Kinek higgyen az Ember fia,
ha nem a „fülkeforradalmárnak"?
Kinek higgyen a kis város polgára,
ha nem annak, kire szavazatát adta!
Már aki adta, s aki hitt benne;
hogy Ő mily’ őszinte, s nem hazug.
Csak el ne „KÚRJA”, mert akkor vége,
nem a népnek, hanem többségének!
Erről mesélnek égi, fényes csillagok,
már nem hallgatok; írok – írok,
de ha egyszer megremeg a Föld,
ki lesz nekem a főnököm?
Miskolc, 2011.01.12
Bennem dobog az Isteni magányosság
Mert az Élet múlandó
Nem hiszem, hogy játék lenne csak,
Te sem hidd, hogy én becsaptalak.
Kitárt ablak az Élet; most mégis
eltévedt sóhajok között lebeg.
„Mert múlandó„ Újból megremeg
minden tagom, de félni nem merek!
S, hogy nyugodt kikötő lesz a végzet,
azt tudom! Éppen ezért lágyan
síró, halk hegedűzenét kérek.
1975.
Te végtelen Űr
Sziporkás csillag-koszorú
jázmin - illatú ködtenger,
miért vagy, honnan származol?
Suhan benned gondolatom,
tudásomat foltozgatom.
Mondd meg, dicső dolog talán?
Vagy az kell, hogy szeresselek,
mert Te benned dobban szívem?
-Mint valami apró lélek,
ki szomjúhozza nedvedet.
Rügypattanó fák lihegnek,
egy kiteljesedő Életet.
1978.
Péter fiamhoz
Gondolatban melletted állok éjjel,
Fogom kezed, bíztató szót próbálok,
De nem jön hang a torkomon, csak várok;
Talán csodára: s valami, ami még kell,
Pótolható lesz-e? Hogy könnyes szemed
Csillogó varázsa is megmaradjon,
És ott, egyedül a kórházi ágyon,
Ne gondold, hogy Apa talán elfeled.
Lám, játékaid is mind Veled vannak,
Kedvenc babád, Sanyika úgy pityereg.
Talán hallod is; és most Nélküled
Indul a mozdony, épül a vár, annak,
Aki Téged szeret, bizony a szíve fáj.
Hiányod pótolja az a gondolat, hogy
Nem tarthat soká, gyorsan elszalad
Az ápolási idő, Fiam, csak várj;
Türelmes legyél, és tudd azt biztosan,
Hogy én mindig melletted vagyok, fogom
Kis kezed, s Néked csak azt suttogom:
Drága Fiam, itt vagyok, és elhoztam
Barátaid minden kedves mosolyát!
A hinta, a tér üzent, hogy visszavár.
Most minden olyan üres lett, akár
Az érzelemhiányos rideg világ.
Gúr Péter 1984-ben törött lábbal a kórházban.
A DAL
Szellő szárnyain repül,
Ékes szóval felcsendül.
Benne érzed magad…
Szinte kezébe ragad.
Szépen szóló hegedű,
Csengő hangú, s élethű!
Vele szárnyalsz újra...
Ne is gondolj a múltra.
Vígan szórjad a hangot,
Adjon Isten jó napot.
A DAL legyen barát,
S figyeld minden szavát.
1985.
Már, és még nem!
Honnan – hová aktuális?
Mindkettő egyenlőképpen
Nem, nem az aktuális LÉT.
Mert ami aktuális, az
Még lehet ható–erő...
Legnagyobb hajtóerő a jövő,
Ami még nincs, az eljövendő;
Ami most érkezni AKAR,
És érkeznie is KELL!
Nem múlt hatásának
Rögzítésével, hanem a jövő
Hatásának szabadságával,
Kötetlenségével, s intő szavával!
Hiszen a múltat tudom,
A jövő csak sejteti magát.
Honnan-hová szeretkezik,
S ennek lényege, a Mikor-nak
Folyamatos, s folytonos
Beletörténése a Jelen eszmélésébe!
Az emberi Lét valóságába.
1986.
Zárszó
Lehet-e, szabad-e egy megtisztelő, baráti-barátságos felkérésnek ellenállni? Nem! Zárszót még sohasem írtam. Hát tűnődöm.
Miért ír az ember? Miért ír ez az ember? Mi készteti, kényszeríti arra, hogy papíron rögzítse agyredőinek vibrálását, tűnődéseinek rezdüléseit, álmait. Miért, mikor az írás ma már sem pénzt, sem presztízst, társadalmi rangot nem nyújt, legfeljebb a „felkentek” számára? Előfordul, hogy lemondó kézlegyintést vált ki a nem mindig nyájas az olvasóból: mi a manót akar ez az ember? Nincs nekünk elég bajunk? Kinek van itt ideje olvasásra? Ő mégis ír. Ír, hogy fehér papíron maga előtt is tisztázza létállapotát, sorsának buktatóit, megmérje perceinek, óráinak, napjainak, éveinek hullámait, ír, hogy üzenjen a napnak, a holdnak, a csillagoknak, hogy megszólítsa szerelmeit, gyermekeit, unokáit, végső soron pedig a Mindenhatót. Hiszen a „gyorsuló idő” elől „Hová futhat az ember, ha nem a szerető szívek pitvarába? Hová futhat az ember, ha nem az anyai szívnek pitvarába?” S hová térhet meg végül, ha nem a hitét tápláló Örökkévalóhoz?
A „Szeretetbajnok” erről vall. Ír, mert nem tud nem írni. Ír, mert nem tud nem hinni. Ír, hogy megállítson, kimerevítsen a végtelenségből, időtlenségből egy-egy – idegeinek hálójába akadt, számára fontos – pillanatot.
Hogyan is mondta Zorbasz, a görög? Táncolni kell Uram, a zene majdcsak megjön valahonnan.
Gúrpista, táncolj, táncolj, táncolj (írj, írj, írj) csak tovább! Isten éltessen hatvanadik születésnapod alkalmából, és azon túl is, szeretteid örömére!
Németi Lajos
Támogatók:
Agócs Ferenc, Ábel László, Balla Dezső, Dr. Besenyei Lajos,
Béres Gyula Tamás, Csonka László, Csősz Géza, Gúr Nándor,
Dr. Hajdú László, Dr. Hörcsik Richárd, Dr. Illés Béla,
Illés Tamás, Kasza János, Kiss Árpád, Kovács Attila,
Kurmai Gábor, Nádi Gyula, Némethi Lajos,
Péli Tibor, Dr. Sárközi László, Szabados Ambrus,
Dr. Williams St. Nagy " USA"
